1. Keringés

Bár a mesekönyvből végül kimaradt, nagyon fontos megérteni, hogy az ember egyes sejtjei számára a keringési rendszer az, ami biztosítja, hogy egymással, más szervekkel és a külső környezettel a kapcsolatot fenntartsák.

A keringési rendszer pedig két alrendszerből áll: a vérkeringésből (ehhez tartozik a szív, a vérerek, maga a vér és a vérképző szervek), valamint a szövetnedvet elvezető és a szervezet fertőzésekkel szembeni védekezését segítő nyirokrendszerből.

Az anyagcsere során a sejtek tápanyagokat és oxigént vesznek fel a vérből, és salakanyagokat, vagy más szóval bomlástermékeket és szén-dioxidot adnak le. A vérkeringési rendszer kis vérkörében a szív mellett a tüdőknek jut a nagy szerep, mert a légzés folyamatával itt történik meg a gázcsere. A belélegzett levegővel a tüdőbe jutó oxigént a vér szállítja a sejtekhez, a tüdőbe a vérrel visszajutó, a sejtek által leadott szén-dioxid pedig a kilégzéssel távozik.

A bomlástermékek leadása és kiszűrése a nagyvérkörben a máj és a vese által történik.

Ezt nem könnyű megérteni. A legjobb, ha megnézitek az Egyszer volt az élet című rajzfilmsorozatot, illetve annak a kapcsolódó epizódjait, mert ezek nagyszerűen, egyszerűen és érthetően bemutatják szervezetünk működését.

Itt minden epizódot megtalálhattok: https://www.youtube.com/watch?v=L3fTs2tz2pE&list=PL2AiqXZ4kNxr1c-s_tqxcHJ16nxZ3ojhE