A következő edzésre Kati és Peti, valamint Csobogát és Csobogáta is nagyon sietett. Szerencsére jóval a kezdés előtt érkeztek az öltözőbe:
– Szerintem csináljuk azt, hogy gyorsan átöltözünk, bemegyünk az uszodába, és bemelegítünk, hogy mire a többiek megérkeznek, mi már ezzel is végezzünk! – javasolta Kati.
Ezzel mindannyian egyetértettek, és gyorsan át is öltöztek az edzéshez. Az uszodában bemelegítettek, majd – mivel még senki más nem érkezett meg – visszatértek kedvenc témájukhoz.
– A múltkor nagyon érdekes volt, amiről beszélgettünk. Sosem gondoltam volna, hogy az óceáni szállítószalag befolyásolja, milyen a hőmérséklet itt Európában, ahol mi is lakunk! Meséljetek még az óceánokról! – buzdította Kati a vízóratestvéreket.
– Valóban lenne még miről beszélni – szólt Csobogát. – A legfontosabb kihívások, melyekről még nem esett szó, a tengervíz hőmérsékletének a növekedése, a túlhalászás és a szennyezés problémája.
– Még mindig nem jött senki, bőven van időnk – állapította meg Peti az ajtó felé sandítva.

– Nos, ami a tengervíz hőmérsékletét illeti, a globális felmelegedés erre is hat. A melegedő víz pedig újabb problémákhoz vezet: az egyik legsúlyosabb közülük a korallzátonyok problémája. A korallzátonyok tulajdonképpen a vizek esőerdői. Vagyis az esőerdők után a második leggazdagabb ökológiai rendszert alkotják. Bár a tengerek és óceánok területének mindössze 0,3 százalékán találhatók korall-zátonyok, mégis itt él a fajok negyede, a tengeri halfajok kétharmada. A korallok nagyon érzékenyek a hőmérséklet növekedésére: ha a víz melegebb lesz, mint 28 Celsius-fok, akkor a korallzátonyokat felépítő parányi korallpolipok és a velük szimbiózisban, azaz szoros együtt-működésben élő algatelepek kapcsolata megszakad, s a korallpolip előbb-utóbb elpusztul. Ilyenkor a csodás színekben pompázó korall kifehéredik. Már az 1980-as években is megfigyelték ezt a jelenséget, mely a ’90-es években csak fokozódott. Ez a jelenség pedig hosszabb távon a teljes óceáni élővilágot is befolyásolja.
– Ami a túlhalászást illeti – vette át a szót Csobogáta –, a XX. században ezen a téren is drasztikusan romlott a helyzet. Egyrészt nőtt a népesség száma, így – különösen a tengerparti területeken, ahol a hal a fő fehérjeforrás – egyre több halból készült élelemre volt szükség. Ennek biztosítását a fejlődő halászati technikák lehe-tővé is tették. Így mára jelentősen csökkent a tengerek halállomá-nya: nem tudnak olyan gyorsan szaporodni az állatok, amilyen mértékben halásszák őket.
– A tengerek szennyezéséről pedig már biztosan ti is tudtok egy csomó mindent mondani – fordult Csobogát Katihoz és Petihez.
A gyerekek rövid gondolkozás után sorolni kezdték a problémákat:
– A népesség növekedése és a folyók szennyezése miatt a tengerek

szennyezése is egyre erősebb lett – kezdte Kati. – Az eutrofizáció, gondolom, a tengerpartokat és a folyótorkolatokat is érintő probléma.
– Ez így van, sajnos – helyeselt Csobogát.
– És sokszor a hatalmas hajókról is egy csomó szennyezőanyag kerül a tengerekbe – folytatta Peti.
– Hallottatok már az Exxon Valdez katasztrófájáról? – kérdezte Csobogát.
A gyerekek kérdőn néztek rá.
– Lehetséges, hogy az Exxon Valdez az az olajszállító tankerhajó volt, amely a világ egyik legnagyobb környezetszennyezését okozta? – kérdezte Csobogát.
– És ez mikor történt? – érdeklődött Peti.
– 1989. március 24-én, Alaszkánál baleset érte a hajót, melynek az volt a következménye, hogy 42 millió liter nyersolaj ömlött a tengerbe. Mit gondoltok, vajon miért jelent óriási problémát, ha olaj kerül a vízbe? – kérdezte Csobogát.
– Azért, mert az oxigén nem tud a légkörből beoldódni a vízbe, és az élőlények elpusztulnak – válaszolta okosan Kati.
–…és a vízimadarak sem tudnak táplálkozni, és olajos lesz a szárnyuk – szólt Peti, mert ő sem akart lemaradni nővére mögött.
– Pontosan! – helyeselt Csobogát. Majd így folytatta: – Ami most a legnagyobb kihívást jelenti a tengerek szennyezése kérdésében, az a műanyagok egyre növekvő jelenléte a vízben. Évente majdnem nyolcmillió tonna kerül belőlük a tengerekbe, nagy részüket a folyók szállítják. A műanyag évszázadokon át nem bomlik le, de az UV-fény hatására apró darabokra bomlik. Ráadásul ezek az apró műanyagrészecskék mágnesként vonzzák magukhoz az egyéb, vízbe kerülő méreganyagokat. A tengeri áramlatokkal messzi helyekre is eljutnak, az óceánokban már öt hatalmas műanyagszigetet találtak. Ezek tulajdonképpen nem igazi szigetek, nem lehet rajtuk járkálni, csak egy óriási területen összegyűlt, már a mélybe, akár tíz méterre is lenyúló, sűrű műanyaglevesek. Az élőlények pedig tápláléknak nézik és megeszik az apró műanyagrészecskéket.
– A kis halat meg megeszi egy nagyobb, azt pedig egy még nagyobb… – szólt hozzá Peti. – A tápláléklánc végén pedig ott az ember – folytatta.
– Hát, bizony, ezt nagyon jól látod, Peti! Rengeteg képet látni az interneten elpusztult állatokról – madarakról, teknősökről – is, amelyek szintén a műanyagnak estek áldozatul. Nagyon sok ötlet

felmerült már, hogyan lehetne megtisztítani a tengereket ettől a hatalmas mennyiségű káros anyagtól. Egyik-másik projektbe bele is kezdtek már.
– Magyarországon a PET-kupa nevű kampányban a Tiszából gyűjtötték ki a sok műanyag palackot – mondta Kati.
– Ez is egy jó kezdeményezés, én olvastam is róla az interneten. De a legjobb az lenne, ha kevesebb hulladék képződne, például ha nem használnánk annyi zacskót vagy PET-palackot.
– Vagy műanyag szívószálat! – csatlakozott Peti. – Szerintem a legtöbbször e nélkül is meg lehet inni az üdítőt – tette hozzá.
– Csobogát, ma sokat hallani arról is, hogy mikroműanyagok is kerülnek a vizekbe. Ez mit jelent? – kérdezte Kati.
– Előbb-utóbb minden műanyag termékből mikroműanyag lesz, ahogy aprózódik. Ma már ugyanakkor azt is vizsgálják, hogy egyes kozmetikai termékekből – például különböző bőrradírozó tusfürdőkből vagy fogkrémekből – mennyi, már eleve mikroméretű műanyagszemcse jut a vizekbe. A mikroműanyagok kérdése és mérgező hatásuk vizsgálata még a közeljövő feladatai közé tartozik. Én is egyetértek azzal, hogy tudatos magatartással, odafigyelve a hulladékképződés megelőzésére mi magunk sokat tehetünk azért, hogy a helyzet javuljon – fejezte be Csobogát.
Éppen jókor, mert Viki és néhány gyerek lépett be az uszoda ajtaján.
– Mi már itt vagyunk! – vágták magukat vigyázzba a környezetvédő csevegők.
– És megcsináltuk otthon az ötször tíz fekvőtámaszt, most pedig már be is melegítettünk! – fűzte hozzá Peti. – Szóval én már ugrom is a vízbe!

– No, csak ne olyan hevesen! – szólt Viki. – Láttam, hogy leg-alább 15 perce itt ücsörögtök és traccsoltok. Elhiszem, hogy már bemelegítettetek, de szerintem nem fog ártani még egyszer a többiekkel együtt is ezt megtenni! Peti, ma tarthatod te a bemelegítést! – tette hozzá.
Peti boldogan vállalta ezt a feladatot.

További mesék

16. Kirándulás a Balatonnál – Találkozás a vízimentőkkel
Elolvasom

17. A tanév utolsó edzése – Lehetséges?
Elolvasom

1. A nagy sportágválasztó nap
Elolvasom