A következő edzés előtt a gyerekek ott folytatták a beszélgetést, ahol az előző alkalommal abbahagyták:
– Az egyenlőtlen vízeloszlás mellett a másik nagy probléma a vízszennyezés – mondta Csobogáta. – A háztartásokból kikerülő szennyvíz, az ipari és a mezőgazdasági termelés is szennyezi a vízkészleteket.
– Ezt nem értem, Csobogáta – gondolkozott el Peti. – Mi az, hogy ipari szennyezés?
– Valójában minden termékünket, amelyet használunk, vagy az egyes termékekhez szükséges alkatrészeket és alapanyagokat – például a műanyagot is – az ipar állítja elő. Beszélhetünk például feldolgozóiparról, vegyiparról, de akár termékgyártókról is.
– Például játékgyártókról – gondolkozott hangosan Peti.
– Pontosan! A gyártás és előállítás egyrészt vízigényes tevékenység, másrészt ezen folyamatok során mindig keletkeznek olyan anyagok, melyek felhasználására nincs szükség. Ezek valójában hulladékok. Ezekről a hulladékokról pedig gondoskodni kell. A XX. században nagyon sok gyár egyszerűen a folyókba, tavakba,tengerekbe engedte a hulladék anyagokat. Akkor még nem tudta az emberiség, hogy ez milyen környezeti és egészségügyi problémákat okozhat. Hallottatok már a táncolómacskakórról?
A két gyerek a fejét rázta.
– A XX. század közepén a Japánban található Minamata-öböl partján egy vegyi üzem a higanyt tartalmazó hulladékát az öbölbe engedte. Először a halak kezdtek kipusztulni, majd az öböl partján élő macskák kezdtek furcsán viselkedni: úgy táncoltak, mintha be lennének rúgva. Ezért először táncolómacskakórról kezdtek beszélni az emberek. Később a minamatai gyerekeknél súlyos agykárosodást mutattak ki. Akkor még nem tudták, hogy mindezeket a betegségeket a higany okozta. A vegyipari gyárból tengerbe került higanyt az ott élő baktériumok ugyanis olyan higanyvegyületekké alakították, melyek feldúsultak a halak szervezetében. A parton élő macskák, és persze az emberek is, sok halat fogyasztottak, így az ő szervezetükbe is bejutottak ezek a mérgező higanyvegyületek. Később rájöttek, hogy mi okozza ezeket a betegségeket, no meg a macskák táncolását, s azóta nevezik a higanymérgezést Minamata-kórnak is.
– Ez csak egy példa, de nagyon sok hasonló esetet lehetne még mesélni. Ugyanakkor szerencsére az emberiség ezekből a rossz példákból és tapasztalatokból levonta a következtetéseket, és az utóbbi évtizedekben nagyon sokat fejlődött a tudomány is. Így rájöttek arra, hogy az egyes anyagok vizekbe kerülése milyen problémákat okoz, és ezért az emberi tevékenységeket ma már jogszabályok szabályozzák, hogy a vizek szennyezését lehetőleg elkerüljék – fűzte hozzá Csobogát. – Ennek ellenére ma is előfordulnak környezeti

katasztrófák, mint például 2000-ben itt, Magyarországon a tiszai cianidszennyezés. Ezt az egyébként több ország területét is sújtó környezeti katasztrófát az okozta, hogy egy romániai bányászati telepen dolgozó cég mérgező ipari mellékterméke bekerült a közeli Lápos patakba, majd innen a Szamosba és a Tiszába. Rengeteg hal kipusztult a szennyezés miatt.
– És a mezőgazdaság hogyan szennyezi a vizeket? – kérdezte Kati.
– A Földön egyre több, jelenleg már hét és fél milliárd ember él. A népesség növekedése különösen a XX. század második felében ugrott meg. Ahhoz, hogy az élelmezés lépést tudjon tartani az emberek növekvő számával, egyre több élelmiszerre volt és van szükség. Fontos megemlíteni, hogy a mezőgazdaság két részre osztható: egyrészt állattenyésztésre, másrészt növénytermelésre. Az állattenyésztés esetében az állati melléktermékek és hulladékok növekvő mennyisége számít elsősorban szennyezőnek. A növénytermesztés egy kicsit részletesebb elemzést igényel – jegyezte meg Csobogát, majd így folytatta: – Azért, hogy a növekvő számú emberiségnek elegendő élelmet – például gabonát – tudjanak termeszteni, egyre több erdős területen vágták ki a fákat, és kezdték el ezeket a területeket is bevonni a gabonatermesztésbe. Egyre hatékonyabb műtrágyákat és vegyszereket fejlesztettek ki, hogy a kimerülő talajokban a növények gyors növekedéséhez szükséges tápanyagokat pótolják, és megóvják a növényeket a kártevőktől.
– De ez jó, nem? – szólt közbe Peti. – Hiszen akkor a műtrágyák segítenek a növényeknek a növekedésben.

– Ez így van – válaszolt Csobogát. – De lehetséges, hogy a műtrágyázás eredményeként a növények által fel nem használt tápanyagok a talajvízből bekerülnek a felszíni vizekbe: a folyókba és a tavakba, és ott már nem annyira kedvező a jelenlétük? – kérdezte lassan és nagyon tudományosan.
Peti és Kati bizonytalanul nézett rá, így Csobogát folytatta:
– Igen, hát persze, hogy ez lehetséges! Ezekben a felszíni vizekben a tápanyagok lebontását végző algák felszaporodnak, ezt a folyamatot nevezzük vízi virágzásnak, szaknyelven pedig eutrofizációnak (ezt láthatjuk is, a víz zölddé, zavarossá válik). Egyre kevesebb fény jut a mélyebb vizekbe, így az elszaporodott algák elpusztulnak, mert nem tudnak fotoszintetizálni (azaz a fény segítségével szén-dioxidból és vízből számukra energiaforrást jelentő cukrot és oxigént előállítani). Lesüllyednek a fenékre, ahol a baktériumok

megkezdik a lebontásukat. Ehhez azonban felhasználják a vízben oldott oxigént, melynek a mennyisége így fokozatosan csökkeni fog. A tápláléklánc magasabb szintjén álló élőlényeknek, például a halaknak így nem jut elég oxigén, elkezdenek kipusztulni. Előbb-utóbb átalakul a vízi ökoszisztéma, vagyis élővilág – fejezte be a mondandóját Csobogát.
A gyerekek elgondolkodtak, majd Kati szólalt meg először:
– Ez így nagyon szomorúan hangzik, és elég nehéz helyzetet teremt… – mondta kissé szomorkásan. Majd hozzátette: – Hiszen a mezőgazdasági termelés tud élelmet biztosítani nekünk, és még mi szerencsés helyzetben is vagyunk, mert sok helyen a világon éheznek az emberek. Ugyanakkor, ami az egyik oldalon egy lehetőség, egy jó megoldás, az a másik oldalon pedig egy új, megoldandó feladat. Mert, tényleg, már értem, hogy mindig keletkezik hulladék. Ezek szerint még a növények által fel nem használt tápanyagok is hulladékok. No, meg amit az ipar nem használ fel a termékek gyártásához. A hulladékkal pedig kell valamit kezdeni…
– De mindez igaz ránk, fogyasztókra is – értette meg az összefüggéseket Peti is. – Mert, ugyebár, az ipar nekünk gyártja a termékeket, például a játékokat, az elektronikai eszközöket vagy bármi mást. A mezőgazdaság is nekünk termeli az élelmet. Mi pedig használjuk ezeket, aztán egy idő után nekünk is lesz hulladékunk. És valójában mi is szennyezzük a vizet a mosással, fürdéssel… –…vagy éppen az uszodában a búvárkodással! – folytatta a mondatot Viki. – Persze, csak ha nem késitek le az egész edzést a traccsparti miatt! – fűzte hozzá mosolyogva. – Egyébként miről diskuráltok annyit az edzések előtt? – érdeklődött.
– Legutóbb és ma arról beszélgettünk, hogy a Földön található víznek csak kb. 2,5 százaléka édesvíz, s ennek is csak nagyon pici része az, amelyet mi, emberek, felhasználhatunk. A legnagyobb probléma most még nem az, hogy nincs elég víz, hanem az, hogy amennyi van, az nagyon egyenlőtlenül oszlik meg az egyes országok között, és hogy mi, emberek is szennyezzük egy csomó mindennel a vizeinket – foglalta össze Kati az öltözői beszélgetés lényegét, miközben a lábára húzta a kis uszonyt, és a szájába vette a légzőcsövet.
– Avieeéééeie…
– Nahát, még légzőcsővel a szájában is beszélni akar! – nevetett Viki. – Most már elég a környezetvédelemből, ideje az úszásra koncentrálni! Majd folytatjátok legközelebb!

Érdekességek

1. Eutrofizáció
Elolvasom

2. Ipari szennyezések
Elolvasom

3. Egyéb szennyezések
Elolvasom

További mesék

5. A negyedik edzés – Mekkora a vízlábnyomod?
Elolvasom

6. Az ötödik edzés – Geológus-búvárkodás
Elolvasom

7. A hatodik edzés – Igyunk vizet, de melyiket?
Elolvasom