A következő edzés előtt a gyerekek ott folytatták a beszélgetést, ahol az előző alkalommal abbahagyták:
– Az egyenlőtlen vízeloszlás mellett a másik nagy probléma a vízszennyezés – mondta Csobogáta. – A háztartásokból kikerülő szennyvíz, az ipari és a mezőgazdasági termelés is szennyezi a vízkészleteket.
– Ezt nem értem, Csobogáta – gondolkozott el Peti. – Mi az, hogy ipari szennyezés?
– Valójában minden termékünket, amelyet használunk, vagy az egyes termékekhez szükséges alkatrészeket és alapanyagokat – például a műanyagot is – az ipar állítja elő. Beszélhetünk például feldolgozóiparról, vegyiparról, de akár termékgyártókról is.
– Például játékgyártókról – gondolkozott hangosan Peti.
– Pontosan! A gyártás és előállítás egyrészt vízigényes tevé-kenység, másrészt ezen folyamatok során mindig keletkeznek olyan anyagok, melyek felhasználására nincs szükség. Ezek valójában hulladékok. Ezekről a hulladékokról pedig gondoskodni kell. A XX. században nagyon sok gyár egyszerűen a folyókba, tavakba,tengerekbe engedte a hulladék anyagokat. Akkor még nem tudta az emberiség, hogy ez milyen környezeti és egészségügyi problémákat okozhat. Hallottatok már a táncolómacskakórról?
A két gyerek a fejét rázta.
– A XX. század közepén a Japánban található Minamata-öböl partján egy vegyi üzem a higanyt tartalmazó hulladékát az öbölbe engedte. Először a halak kezdtek kipusztulni, majd az öböl partján élő macskák kezdtek furcsán viselkedni: úgy táncoltak, mintha be lennének rúgva. Ezért először táncolómacskakórról kezdtek beszélni az emberek. Később a minamatai gyerekeknél súlyos agykárosodást mutattak ki. Akkor még nem tudták, hogy mindezeket a betegségeket a higany okozta. A vegyipari gyárból tengerbe került higanyt az ott élő baktériumok ugyanis olyan higanyve-gyületekké alakították, melyek feldúsultak a halak szervezetében. A parton élő macskák, és persze az emberek is, sok halat fogyasztottak, így az ő szervezetükbe is bejutottak ezek a mérgező higanyvegyületek. Később rájöttek, hogy mi okozza ezeket a betegségeket, no meg a macskák táncolását, s azóta nevezik a higanymérgezést Minamata-kórnak is.
– Ez csak egy példa, de nagyon sok hasonló esetet lehetne még mesélni. Ugyanakkor szerencsére az emberiség ezekből a rossz példákból és tapasztalatokból levonta a következtetéseket, és az utóbbi évtizedekben nagyon sokat fejlődött a tudomány is. Így rájöttek arra, hogy az egyes anyagok vizekbe kerülése milyen problémákat okoz, és ezért az emberi tevékenységeket ma már jogszabályok szabályozzák, hogy a vizek szennyezését lehetőleg elkerüljék – fűzte hozzá Csobogát. – Ennek ellenére ma is előfordulnak környezeti

katasztrófák, mint például 2000-ben itt, Magyarországon a tiszai cianidszennyezés. Ezt az egyébként több ország területét is sújtó környezeti katasztrófát az okozta, hogy egy romániai bányászati telepen dolgozó cég mérgező ipari mellékterméke bekerült a közeli Lápos patakba, majd innen a Szamosba és a Tiszába. Rengeteg hal kipusztult a szennyezés miatt.
– És a mezőgazdaság hogyan szennyezi a vizeket? – kérdezte Kati.
– A Földön egyre több, jelenleg már hét és fél milliárd ember él. A népesség növekedése különösen a XX. század második felében ugrott meg. Ahhoz, hogy az élelmezés lépést tudjon tartani az emberek növekvő számával, egyre több élelmiszerre volt és van szükség. Fontos megemlíteni, hogy a mezőgazdaság két részre osztható: egyrészt állattenyésztésre, másrészt növénytermelésre. Az állattenyésztés esetében az állati melléktermékek és hulladékok növekvő mennyisége számít elsősorban szennyezőnek. A növény-termesztés egy kicsit részletesebb elemzést igényel – jegyezte meg Csobogát, majd így folytatta:–Azért, hogy a növekvő számú emberiségnek elegendő élelmet – például gabonát – tudjanak termeszteni, egyre több erdős területen vágták ki a fákat, és kezdték el ezeket a területeket is bevonni a gabonatermesztésbe. Egyre hatékonyabb műtrágyákat és vegyszereket fejlesztettek ki, hogy a kimerülő talajokban a növények gyors növekedéséhez szükséges tápanyagokat pótolják, és megóvják a növényeket a kártevőktől.
– De ez jó, nem? – szólt közbe Peti. – Hiszen akkor a műtrágyák segítenek a növényeknek a növekedésben.

– Ez így van – válaszolt Csobogát. – De lehetséges, hogy a műtrágyázás eredményeként a növények által fel nem használt tápanyagok a talajvízből bekerülnek a felszíni vizekbe: a folyókba és a tavakba, és ott már nem annyira kedvező a jelenlétük? – kérdezte lassan és nagyon tudományosan.
Peti és Kati bizonytalanul nézett rá, így Csobogát folytatta:
– Igen, hát persze, hogy ez lehetséges! Ezekben a felszíni vizekben a tápanyagok lebontását végző algák felszaporodnak, ezt a folyamatot nevezzük vízi virágzásnak, szaknyelven pedig eutrofizáció-nak (ezt láthatjuk is, a víz zölddé, zavarossá válik). Egyre kevesebb fény jut a mélyebb vizekbe, így az elszaporodott algák elpusztulnak, mert nem tudnak fotoszintetizálni (azaz a fény segítségével szén-dioxidból és vízből számukra energiaforrást jelentő cukrot és oxigént előállítani). Lesüllyednek a fenékre, ahol a baktériumok

megkezdik a lebontásukat. Ehhez azonban felhasználják a vízben oldott oxigént, melynek a mennyisége így fokozatosan csökkeni fog. A tápláléklánc magasabb szintjén álló élőlényeknek, például a halaknak így nem jut elég oxigén, elkezdenek kipusztulni. Előbb-utóbb átalakul a vízi ökoszisztéma, vagyis élővilág – fejezte be a mondandóját Csobogát.
A gyerekek elgondolkodtak, majd Kati szólalt meg először:
– Ez így nagyon szomorúan hangzik, és elég nehéz helyzetet teremt… – mondta kissé szomorkásan. Majd hozzátette: – Hiszen a mezőgazdasági termelés tud élelmet biztosítani nekünk, és még mi szerencsés helyzetben is vagyunk, mert sok helyen a világon éheznek az emberek. Ugyanakkor, ami az egyik oldalon egy lehetőség, egy jó megoldás, az a másik oldalon pedig egy új, megoldandófeladat. Mert, tényleg, már értem, hogy mindig keletkezik hulladék. Ezek szerint még a növények által fel nem használt tápanyagok is hulladékok. No, meg amit az ipar nem használ fel a termékek gyártásához. A hulladékkal pedig kell valamit kezdeni…
– De mindez igaz ránk, fogyasztókra is – értette meg az összefüggéseket Peti is. – Mert, ugyebár, az ipar nekünk gyártja a termékeket, például a játékokat, az elektronikai eszközöket vagy bármi mást. A mezőgazdaság is nekünk termeli az élelmet. Mi pedig használjuk ezeket, aztán egy idő után nekünk is lesz hulladékunk. És valójában mi is szennyezzük a vizet a mosással, fürdéssel… –…vagy éppen az uszodában a búvárkodással! – folytatta a mondatot Viki. –Persze, csak ha nem késitek le az egész edzést a traccsparti miatt! – fűzte hozzá mosolyogva. – Egyébként miről diskuráltok annyit az edzések előtt? – érdeklődött.
– Legutóbb és ma arról beszélgettünk, hogy a Földön található víznek csak kb. 2,5 százaléka édesvíz, s ennek is csak nagyon pici része az, amelyet mi, emberek, felhasználhatunk. A legnagyobb probléma most még nem az, hogy nincs elég víz, hanem az, hogy amennyi van, az nagyon egyenlőtlenül oszlik meg az egyes orszá-gok között, és hogy mi, emberek is szennyezzük egy csomó mindennel a vizeinket – foglalta össze Kati az öltözői beszélgetés lényegét, miközben a lábára húzta a kis uszonyt, és a szájába vette a légzőcsövet.
– Avieeéééeie…
– Nahát, még légzőcsővel a szájában is beszélni akar! – nevetett Viki. – Most már elég a környezetvédelemből, ideje az úszásra kon-centrálni! Majd folytatjátok legközelebb!

Érdekességek

1. Eutrofizáció
Elolvasom

2. Ipari szennyezések
Elolvasom

3. Egyéb szennyezések
Elolvasom

További mesék

5. A negyedik edzés – Mekkora a vízlábnyomod?
Elolvasom

6. Az ötödik edzés – Geológus-búvárkodás
Elolvasom

7. A hatodik edzés – Igyunk vizet, de melyiket?
Elolvasom