Egy keddi napon edzés előtt Kati és Peti az öltözőben beszélgettek.
– Most, hogy már megvan a sportorvosi engedélyünk, indulhatunk is versenyen! – állapította meg Peti. – Én nagyon szeretnék már versenyezni, kíváncsi vagyok, hol is tartok a többiekhez képest!
– Én is szeretnék versenyezni! – szólt Kati. – Anna már több versenyen is indult, és van egy aranyérme, meg két ezüst. Én pedig legutóbb az edzésen jobb időt úsztam, mint ő. Bár az is igaz, hogy előtte meg mindig ő nyert – latolgatta az esélyeket. – Szóval az biztos, hogy vele nagy csata lesz, ha majd együtt indulunk egy versenyen.
– Az én legnagyobb ellenfelem itt az edzésen Andris – mondta Peti. – Eddig sosem sikerült legyőznöm, de legutóbb már csak egy másodperccel ért be előbb, mint én. Lehet, hogy előbb-utóbb le tudom majd győzni! – húzta ki magát büszkén.

Csobogát és Csobogáta is megérkeztek, és hallva Peti utolsó szavait, már előre örültek, mert tudták, hogy egy újabb fontos vizes téma lesz az aznapi beszélgetés tárgya.

– Sziasztok! Hallottuk, hogy a versenyzésről beszélgettetek, és Peti, neked Andris a legnagyobb riválisod! – fordult Csobogát Petihez.
– Rivális? Hát az meg micsoda? – kérdezte Peti.
– A rivális szó versenytársat jelent – válaszolt Csobogát.
– Akkor Anna pedig az én riválisom! – állapította meg büszkén Kati.
– Még sosem hallottam ezt a szót – dünnyögött Peti.
– Lehetséges, hogy a rivális szó eredete vízproblémához kapcsolódik, mert korábban olyan személyeket jelölt, akik egy folyóból nyerték a vizüket? – sietett Peti segítségére Csobogát. A gyerekek mosolyogtak Csobogát újabb tanári fellépésén. A vízórafiú pedig így folytatta:– Igazából Ázsia egy részét, a közel-keleti térséget már évezredek óta jellemzi a harc a vízért. A legkorábbi írásos emlék ebből a régióból időszámításunk előtt 2400-ból származik. Kiderül belőle, hogy az akkor Mezopotámiának nevezett területen két város, Umma és Lagas a két nagy folyó, a Tigris és az Eufrátesz közötti öntözőcsatornák használatáról vitatkozott.
– Ez nagyon érdekes – állapította meg Kati minden kétely nélkül, kicsit továbbgondolva az ókori példát. – El tudom képzelni, hogy ha például egy folyóról van szó, amely több országon is áthalad, akkor az egyes országok bizony vitatkozhatnak azon, hogy kinek jusson több a folyó vizéből, vagy egy szennyezést a szennyező ország hogy tegyen jóvá – gondolkozott hangosan.
– Látod, milyen sok összefüggés épül a víz köré? – értett egyet vele Csobogáta. – Valóban, a történelem számos példát tud felsorolni arra, hogy a víz hogyan vezetett háborúkhoz vagy konfliktusokhoz. Ott van például a Nílus esete! Tudjátok, hogy melyik országban található a Nílus?

– Egyiptomban! – válaszolt Kati.
– Részben – jegyezte meg Csobogáta. – De biztos vagyok benne, hogy szinte mindenki ugyanezt válaszolta volna. Nem is véletlenül. A Nílus fő haszonélvezője Egyiptom, amelynek a területére esik a Nílus alsó szakasza és deltatorkolata, vagyis az a része, ahol a Nílus a Földközi-tengerbe ömlik. De valójában ez a 6853 kilométer hosszú folyó, mely a Föld második, egyesek szerint a leghosszabb folyója, több mint tíz országot szel át, s a folyó teljes vízkészletének 80 százaléka például Etiópiában keletkezik. Az elmúlt évszázadokban számos háború zajlott a Nílus vizének használatáért, melybe még távoli országok is beavatkoztak. Az egyik legnagyobb konfliktust az okozta, hogy nem tudták eldönteni, hova is építsenekvízerőművet a Níluson. Végül a nagy gát Asszuánban épült meg.

Peti elgondolkozott, majd így szólt:
– A Duna is sok országon halad végig. Vajon ezek az országok hogy szabályozzák a vízhasználatot? – kérdezte.
– 1994-ben tizenegy folyó menti ország, köztük Magyarország is, Szófiában írta alá a Duna Védelmi Egyezményt. Ebben az országok megegyeztek, hogy az alapvető vízhasználati kérdésekben együttműködnek, és mindent megtesznek, hogy legalább fenntartsák, de még inkább javítsák a Duna állapotát, és megakadályozzák a kedvezőtlen folyamatokat.

Kati elgondolkozott:
– Lehetséges, hogy a ma sokat hallott migrációnak is okai a víz-konfliktusok és a vízhiány? – kérdezte, majd hozzátette: – Jaj, ez most egy igazi kérdés, nem az a Csobogát-féle „segítő-lehetséges”! Ezen mindannyian jót nevettek. Csobogát pedig válaszolt:
– Igen, ez lehetséges. A klímaváltozás miatti szárazság sok helyen oda vezet, hogy az emberek nem tudnak elég gabonát termelni vagy állatot tenyészteni, s egyre kevesebb az élelem. Az egyre erősödő vízproblémák, a csökkenő ivóvízmennyiség is ellehetetlenítheti az életet egyes területeken. Az egyre kevesebb élelem és víz mellett ugyanakkor a népességszám nő, s ez még inkább kritikussá, feszültséggel telivé teszi a helyzetet. Az emberek pedig, ha már nem látnak más megoldást, lehet, hogy elindulnak új hazát keresni, olyat, ahol van elég víz, és van elég élelem. Ezzel már most is és a közeljövőben is biztosan számolni kell.

– Én pedig tízig számolok, és ha nem vagytok benn a medencénél, az igencsak jelentős konfliktushoz vezet a mai edzésen! – jelent meg Viki a trécselő csapatért az ajtóban.
– Viki, tudtad, hogy a rivális szó eredetileg azokat az embereket jelölte, akik ugyanannak a folyónak a vizét használták? – büszkélkedett Peti frissen szerzett tudásával készülődés közben a medence partján.
– Én pedig egyre inkább úgy érzem, hogy a legfőbb riválisom edzőként a környezetvédelem, mert minden edzésen azzal küzdök, hogy végre betereljelek benneteket a medencébe! – válaszolta Viki, miközben a gyerekek szépen sorban a vízbe csobbantak.

Érdekesséegek

1. A Nílus
Elolvasom

2. A Duna
Elolvasom

3. A PET-kupa
Elolvasom

További mesék

11. A következő edzés – Vízerőművek
Elolvasom

12. Egy újabb edzés – Árvizek
Elolvasom

13. Egy keddi edzés – Eső, felhők, esőfelhők
Elolvasom