Egy szép nyár eleji szombaton végre sor került a balatoni kirándulásra. Kati és Peti már nagyon várta azt a napot, amikor reggeltől estig a barátaikkal, Csobogáttal és Csobogátával, no és persze az uszonyosúszó-csapattal lehetnek. Arra is kíváncsiak voltak, mit hallanak majd a vízimentőktől, hiszen a kirándulás fő célja az volt, hogy megismerkedjenek velük. Titkon azt is remélték, hogy lesz idő egy kicsit fürdeni is a Balcsiban.Vonattal utaztak Balatonfüredre. Amikor már mindenki szépen elhelyezkedett, Viki így szólt hozzájuk:
– Akkor most jöjjön a meglepetés! – mosolygott. – Örömmel mutatom be nektek két vendégünket, akik egész nap velünk tartanak: ő Petya, ő pedig Dóra, mindketten kiváló tájékozódási búvárúszók.
– Sziasztok! Nagyon örülünk, hogy veletek tarthatunk ezen a szép napon! – köszöntötték a meglepetésvendégek a gyerekeket.
Majd Viki folytatta:
– Mindketten az Amphora Búvár Klub versenyzői.
– Aha! Szóval csapattársak vagyunk! – állapította meg halkan Peti Csobogátnak.
– Petya többszörös világbajnok, továbbá most már edzőként is dolgozik. Dóra is világbajnok, sőt, neki az édesapja és a nagybátyja is többszörös világbajnok volt. Amíg utazunk a vonattal, ők fognak nektek mesélni a tájékozódási búvárúszásról. Ez is nagyon érdekes ága a sportbúvárkodásnak.
Peti jelentkezett.
– És akkor a Balatonban, ahol úgysem látni semmit a víz alatt, kipróbálhatjuk majd Petyával és Dórával ezt a búvárkodást is? – kérdezte.
– Szinte biztos voltam benne, Peti, hogy ezt a kérdést már a beszélgetés elején fel fogod tenni – mosolygott Viki.
– Honnan tudtad? – csodálkozott Peti.
– Hát, azt hiszem, elég jól megismertelek már az edzések során – válaszolta Viki kedvesen. – Nos, ha minden jól megy, az időnk és az időjárás is engedi, akkor még az is lehet, hogy akinek van kedve, kipróbálhatja, milyen is bóját keresni a Balatonban – ígérte meg. – De most először is, hogy biztosan el tudjátok dönteni, kipróbáljátok-e, Petyáék mesélnek nektek arról, milyen feladatokat kell egy ilyen versenyen végrehajtani, milyen számokban lehet indulni.
Persze Peti kíváncsiságának nem lehetett gátat szabni:
– Te azonnal tájékozódási búvár lettél már kiskorodban? – kérdezte Petyától.
– Hát ez nagyon jó kérdés így elsőre, köszönöm, Peti. A helyzet az, hogy először én is, akárcsak ti, uszonyosúszó voltam. Még versenyeztem is sokáig. Tulajdonképpen minden búvársportnak ez az alapja. Aztán később, ha már jól úsztok uszonnyal és légzőcsővel

vagy a kis palackkal, akkor lehet – ha szeretnétek – váltani például víz alatti hokira, rögbire, vagy akár tájékozódási búvárúszásra. Ráadásul a téli időszakban mi is az uszodában edzünk. Amikor jön a tavasz, és már szép az idő, melegszik a víz, akkor kezdődik nekünk az igazi szezon.
– És milyen felszerelés kell a tájékozódási búvárúszáshoz? – kérdezte Kati.
– Egy tájoló, aminek a segítségével az irányt be tudjuk lőni és követni tudjuk. Kell még egy távolságmérő is, hiszen azt is kell tudnunk, mennyit úsztunk már, és még mennyi van hátra a célig vagy a következő elérendő bójáig.
– Mert ha már kétszer annyit úsztatok, mint amennyit kellene, és a bója még sehol, akkor bizony valószínűleg eltájoltátok magatokat, ugye? – kíváncsiskodott Peti.
– Hát pont ez a helyzet, és ez ilyenkor bizony, nem jó hír – mosolygott Petya. Majd így folytatta: – És persze a légzőkészülékről sem szabad elfeledkezni, hiszen a teljes versenytáv teljesítése alatt nem lehet feljönni a felszínre.
Petya a magyarázat közben szépen meg is mutatta a gyerekeknek ezeket a felszereléseket. Kati közben gondolkodóba esett, Petya észre is vette, és meg-kérdezte tőle:
– Látom, hogy valamin nagyon gondolkozol. Elárulod, hogy mi az?
– Azon gondolkoztam – kezdett be Kati –, hogy vajon ti úszószemüvegben vagy maszkban úsztok-e.
– És mit gondolsz? – kérdezte Petya.
– Amikor a nyáron Horvátországban búvárkodtunk Dodóéknál, azt tanultuk, hogy úszószemüvegben nem szabad, csak maszkban, azért, mert már pár méter mélyen is – a nyomásváltozás miatt – ki kell tudnunk egyenlíteni a maszkban is a nyomást. Ezt pedig úgy tudjuk csak megtenni, ha benne van az orrunk, és egy kicsi levegőt tudunk belefújni. Azt gondolom, hogy ti is maszkban úsztok, mert ez nektek is fontos lehet.
– Nahát! – csodálkozott Petya. – Viki, nem is mondtad, hogy itt már profi búvárokkal lesz dolgunk! – Majd Katihoz fordult: –Igen, valóban így van. Mi is maszkot használunk. Bár mi nem merülünk olyan mélyre, mint a búvárok a tengerben, ahogy mondtad, már pár méteren is fontos, hogy a maszkban is ki tudjuk egyenlíteni a nyomást.
Peti sem akart lemaradni:
– Én pedig azt is tudom, mit kell tenni, hogy ne párásodjon be a maszk! – mondta büszkén.
– De ugye, most nem akarod megmutatni? – viccelődött vele Petya.
Ezen mindannyian nevettek, Peti pedig megígérte, hogy nem köp bele Petya maszkjába a vonaton. A búvármaszk párátlanításának ugyanis ez a legjobb módja. Egy jó nagy köpés, amelyet szépen szétkenünk az üvegen, és irány a víz! Ezt követően Dóra az egyéni versenyszámokról mesélt, és közben egy lapon rajzolt is a gyerekeknek.
– Három egyéni számban lehet indulni a tájékozódási búvárúszó versenyeken. Az első az Mgyakorlat. Ennél a versenyzőnek az

egymástól 110–200 méterre Malakban elhelyezett bóják között kell szlalomozva elúsznia. Az nyer, aki a leggyorsabban és legpontosabban teljesíti a feladatot.

A második versenyszám az öt bója feladat. Ennél a feladatnál a versenyzőnek az egymástól 100–200 méterre levő öt darab bóját meghatározott sorrendben kell megtalálnia. Ennél a számnál is a gyorsaság a döntő.
Az én kedvenc feladatom pedig a csillaggyakorlat. Ebben nyertem ugyanis 2016-ban világbajnoki aranyérmet. Ez tulajdonképpen a két előző versenyszám keveréke: egy bóját kerülni kell, egyet

pedig megtalálni, a bóják csillag alakban vannak elhelyezve. Így, ahogy itt látjátok ezen a rajzon.
A gyerekek érdeklődve hallgatták. Majd ismét Petya vette át a szót.
– A tájékozódási búvárúszásban nemcsak egyéni számok vannak, hanem csapatversenyszámok is. Az egyik ilyen szám a találkozási gyakorlat, mely egy négyfős versenyszám. A négy versenyző négy helyről rajtol, ketten-ketten egy megadott pontban találkoznak, majd párban úsznak egy pont felé, ahol találkozik a két páros, innen négyen együtt úsznak be a célba. A versenyzők, csapatok helyezésének

megállapítása a gyorsaságért és a pontosságért járó pontok összessége alapján történik, a magasabb pont jelenti a jobb helyezést.Petya is lerajzolta a gyerekeknek, hogy kell teljesíteni ezt a számot.
Petinek rögtön egy új ötlete támadt:
– Hát ez a mi feladatunk! Pont négyen vagyunk! Kati és Csobogáta találkozik itt, én pedig Csobogáttal itt! És utána négyen együtt úszunk be a célba! Na, mit szóltok hozzá? – lelkendezett.
A „Nagy Négyes” másik három tagjának is tetszett az ötlet, ők is lelkesen bólogattak.
– Ki tudja, talán egyszer ti is világbajnok csapat lesztek! – bátorította őket Petya.
Ekkor Peti felugrott, és odaszaladt Vikihez:
– Most meg én tudom, hogy mit szeretnél mondani, Viki! Biztosan azt, hogy de csak akkor, ha nem késünk el állandóan az edzésről, igaz? – nevetett.Persze, Viki is mosolygott, és megölelgette a vidám kis búvárpalántát:
– Pontosan ezt szerettem volna mondani, Peti! Honnan tudtad?
– Hát… Én is ismerlek már egy kicsit… – ölelte át Peti is Vikit szeretettel.
Majd Petya folytatta:
– Az én kedvenc gyakorlatom a MONK gyakorlat, ami egy páros gyakorlat. Ezt nem tudom nektek lerajzolni, mert ennek pont az a lényege, hogy egy titkos térképet kapunk, amin öt bója van, ezeket kell a megadott sorrendben megtalálnunk.
– És a Balatonon szoktak lenni ezek a versenyek? – érdeklődött Peti.
– Nem. Itt Magyarországon Gyékényesen vagy Budapest mellett, a Lupa-tavon vannak a versenyek. Egyszer, ha van kedvetek, eljöhettek egyre. Majd Vikivel megbeszéljük, hogy a nyáron mikor lenne erre lehetőség – mondta Petya.
– Most viszont lassan készülődjetek, mert nemsokára leszállunk a vonatról – szólt Viki.
A füredi állomásra pontosan érkezett a vonat. Sanyi, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője az állomáson várta a csapatot. Együtt sétáltak el a Balaton partjára, ahol a vízimentőcsapat több tagja is csatlakozott hozzájuk. A parton a gyerekek kényelmesen elhelyezkedtek, és érdeklődő tekintettel figyelték Sanyit, aki néhány mentőfelszerelést készített össze a beszélgetéshez.
– Nos, tegyük fel, hogy most érkeztetek ide nyaralni a Balatonhoz. Mi mindenre kell odafigyelni, ha szeretnétek fürdeni a tóban? Tudtok mondani néhány fontos dolgot? – fordult a gyerekekhez.
Kati és Peti is jelentkezett:
– Nagyon fontos, hogy tele hassal ne menjünk a vízbe, és az is, hogy felhevült testtel nem szabad a vízbe ugrani. Először mindig egy kicsit le kell mosnunk magunkat, és fokozatosan kell a vízbe ereszkedni – sorolta Kati.
Majd Peti folytatta:
– Fontos, hogy mindig kell, hogy legyen felnőtt velünk, hogy ne menjünk beljebb, mint amit megbeszélünk, sőt, egyáltalán ne menjünk a mély vízbe, ha nem tudunk úszni. Bár mi tudunk, szóval azért mi mehetünk mélyebbre is. Ja, és még az is fontos, hogy ha

hínáros részre érünk, akkor szép nyugodtan feküdjünk fel a víz felszínére, és lassú mozdulatokkal evezzünk el onnan.
Petya mosolyogva Sanyihoz fordult:
– Kati és Peti a nyáron Dodóéknál nyaralt Korčulán. Nem tudom, tudsz-e nekik bármi újat mondani – kacsintott a gyerekekre, akik büszkén húzták ki magukat.
– Hát, én nagyon örülök, hogy ilyen jól megjegyeztétek, amit Dodóéknál tanultatok. Valóban, minden, amit mondtatok, nagyon fontos. Sajnos azonban nem mindenki ilyen felkészült, és ezért szoktak balesetek történni. Itt a Balatonnál a legnagyobb problémát az okozza, ha vízibicikliről száraz, felhevült testtel beugranak, vagy a csúszdán becsúsznak a vízbe. A vízibiciklin ülve, totális napsütésben nagyon át tud melegedni a test. Ezért fontos, hogy nemcsak akkor, ha tópartról a lépcsőn mentek be a vízbe, hanem ha bármilyen vízi járgányról ugrotok, előtte jól mossátok át a nyakatokat, mellkasotokat, karotokat.
– Nekem a SUP a kedvencem! – mondta lelkesen Peti.
– Valóban, az utóbbi időben nagyon népszerűvé vált ez az újdonság, az állva evezés egy speciális szörfdeszkán. Bizony, erre is igaz, hogy rajta hosszasan álldogálva a napon jól átmelegedhet a test, így itt is célszerű időnként bevizezni magatokat, hogy ha véletlenül beestek a vízbe, akkor se legyen felhevült a testetek. S ha már a napon álltok hosszasan, fontos, hogy legyen rajtatok sapka, vagy a fejeteket vizezzétek be.
–…nehogy napszúrást kapjunk – jegyezte meg Peti.
– Pontosan! Ezt nagyon jó megelőzni. A napszúrás jele lehet például, ha valakinek fáj a feje, lehet, hogy lázas is, és hány vagy

hányingere van, mindeközben pedig hideg verítékes a bőre. Ha valakinek napszúrása van, nem szabad a napra menni, és sok vizet kell fogyasztani. Majd egy újabb kérdéssel fordult a gyerekekhez:
– Tudjátok-e, mi a fő különbség a Balaton északi és déli partja között?
Anna és Andris jelentkezett:
– A déli part nagyon sekély. Hosszasan lehet gyalogolni befelé, akkor is csak derékig ér a víz – válaszolt Andris.–…míg itt, az északi parton gyorsan mélyül – tette hozzá Anna.
– Pontosan! – helyeselt Sanyi. – Ezt is nagyon fontos tudni, főleg itt, az északi parton. Ha egy kicsit beljebb sodródunk a gumi-matraccal, a szörffel vagy a SUP-pal, már biztos, hogy nem ér le a lábunk.
Peti jelentkezett:
– Tulajdonképpen hány strand van itt a Balatonon?
– A tó 235kilométeres partszakaszán csaknem kétszáz fürdő-hely 776 strandján fürdőzhetnek az emberek. Emellett 104 kikötő is van, és nagyjából 17 ezer vízi járművet használnak az emberek – összegezte Sanyi.
– Hűha! Akkor jó sok munkátok lehet! – álmélkodott Peti.
– Sajnos, ennek az is az oka, hogy sokan nem veszik figyelembe a viharjelzéseket, és például akkor is bemerészkednek a vitorlással a vízbe, ha nem szabadna. A Balatonon tizenegy városban vannak mérőállomások. Bármelyik strandról látható legalább egy viharjelző.
– Hogy kell ezeket a jelzéseket értelmezni? – kérdezte Kati.
– Három fokozatot különböztetünk meg: az alapfoknál még nincs jelzés. Ha például élénk a szél, az úgynevezett Beaufort-skálán 5-ös fokozatú, és közepes hullámok vannak, melyek között már van fehér tarajos is, az még az alapfokhoz tartozik. Ekkor még nincs jelzés a viharjelző állomáson. Amikor a szél erősödik, eléri a 6-os, 7-es fokozatot, és már habos, nagy hullámok vannak, akkor elsőfokú viharjelzést láthatunk. Ekkor a sárga villogó fény egy perc alatt 45-ször villan fel. Ekkor csónak maximum 500 méterre, vitorlás vízi eszköz pedig csak 200 méterre távolodhat el a parttól, messzebbre nem. Ha a szélerősség eléri a 8-as fokozatot, ez már az élénk, viharos szél erőssége, és a hullámok hosszúak és magasak, tarajosak, akkor lép érvénybe a másodfokú viharjelzés. Ekkor a sárga villogó fény percenként 90-szer villan fel. Csónak és vitorlás vízi eszköz ekkor már nem közlekedhet a vízen.Ez a viharjelző rendszer a Balatonon minden évben április 1. és október 31. között üzemel, de lehet, hogy a jövőben ez változni fog, és a teljes év során működni fog. Továbbá a vízi rendészeti hajók is jelzik a vihart: ha sárga zászló van rajtuk, akkor elsőfokú, ha piros, akkor másodfokú viharjelzés van érvényben. Nagyon fontos azt is tudni, hogy vihar esetén a Balaton felett a szél felkapja a legfelső vízréteget, és tulajdonképpen egy plusz-hullámpermetréteg keletkezik a tavon. Ha valaki ilyenkor vízben van, hiába tud úszni, hiába van kinn a feje, akkor is könnyen megfulladhat emiatt a hullámpermetréteg miatt.
– És melyik a legerősebb szél azon a skálán? – érdeklődött Peti.
– A 12-es erősségű szél a legerősebb – válaszolta Sanyi. Majd így folytatta:– Az is sok problémát jelent, hogy sokan nem is tudnak igazán jól vitorlázni. Az emberek nem hiszik el, hogy a víz és a vihar erősebb náluk. Azt gondolják, hogy nem lesz gond, majd megoldják. És ha baj van, nem tudják megoldani, mert nincs elég tudásuk, tapasztalatuk hozzá. Ezért azt javaslom nektek, hogy bármit is tanultok az életben, legyen az búvárkodás, vitorlázás, olyan helyen tegyétek, ahol tisztességesen, alaposan megtanítanak benneteket mindenre. Soha ne a gyanúsan olcsó és rövid tanfolyamokat válasszátok, mert ezek nem biztos, hogy elég ismeretet adnak, és az életetek múlhat azon, hogy mit hogyan tanultok meg.
– Vannak még más szabályok is, amelyekre figyelnünk kell? – kérdezte Peti.
– A Balatonon mindennek megvannak a szabályai – kezdte a válaszát Sanyi. – A fürdőzésnek, a vízi jármű használatának is. Ezeket sajnos kevesen ismerik. Most megpróbálom nektek a legfontosabbakat felsorolni:

  • 6 év alatti, valamint úszni nem tudó 12 év alatti gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet, tehát egyedül nem mehet a vízbe.
  • Az úszóeszközök – például a vízibicikli, a gumimatrac vagy a SUP – használata fürdőzésnek minősül, ezért ezekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Ahogy már korábban is említettem, ha például valaki nem tud úszni, akkor mély vízbe gumimatraccal sem mehet!
  • Ha bármilyen vízi eszközt használtok, semmiképpen nem veszélyeztethetitek a fürdőzőket.
  • Vízi sporteszközt, például szörföt vagy kite-ot csak 14. életévét betöltött, úszni tudó személy vezethet, aki járatos az ilyen eszköz vezetésében, vagyis aki tud szörfözni, kiteozni.
  • A vízi sporteszközön tartózkodó minden személy köteles mentőmellényt viselni!

Sokan ezt sem tartják be.
– A vitorláson vagy egy csónakban is mindenkinek kötelező mentőmellényt viselni? – kérdezte Kati.
– Csónakban és vitorláson mindig annyi mentőmellénynek kell lennie, ahány ember van benne vagy rajta. Az úszni nem tudó és a 14 év alatti gyerekek kötelesek folyamatosan viselni a mentőmellényt. Kis csónakot vagy kis vitorlást 14 év alatti személy nem vezethet. Ha többen is vannak benne, akkor legalább 16 éves kell, hogy legyen a vezető.
– És mit kell tennünk, ha mégis bajba kerülünk? – kérdezte Peti.
– Igen, nagyon fontos, hogy erről is beszéljünk! – jelezte Sanyi. – Ha mégis megtörténik a baj, és viharba kerültök például a vitorlással vagy egy csónakkal, akkor mindenképpen mindenkinek fel kell vennie a mentőmellényt. A mellény segít benneteket a felszínen tartani, ha vízbe kerültök. A feltűnő színe már messziről is jól látszik, így a mentőcsapat könnyebben észrevesz benneteket.
– És van rajta síp, amivel hangjelzést is tudunk adni! – vágott közbe Peti.
– Pontosan! – helyeselt Sanyi. – Látom, Dodóék tényleg alapos munkát végeztek! – Majd így folytatta: – Ami nagyon fontos, ha esetleg felborul a jármű és a vízbe kerültök, sosem szabad elhagyni a járművet! Az biztos, hogy ha az fel is borul, a víz tetején marad, és meg lehet rajta kapaszkodni, amíg a segítség megérkezik. Nem árt továbbá a mobiltelefont vízhatlan tokban valakinek magánál tartania. Nemrég volt egy esetünk, amikor egy fiatal pár került viharba egy vitorlással, és felborult a hajó. A hölgynél egy vízhatlan tokban ott volt a telefon, és volt elég lélekjelenléte is, hogy a vízből hívja a 112-es segélyhívó számot. Ezt a számot egyébként bármilyen segélykérés – akár baleset, tűz, árvíz – esetén egész Európa területén lehet hívni. Szóval így időben tudtunk érkezni, és megmentettük őket. Még beszélgettek egy kicsit, és Sanyi megmutatta nekik a vízimentők hajóját is.
– Jó sok mindent tanultunk ma is – mondta Peti Katinak. – A Balatonra sok speciális szabály vonatkozik. Például ez a viharjelzés. Ezt tényleg nem árt figyelni és komolyan venni.
– Igen – helyeselt Kati. – De én most már farkaséhes vagyok!
– Akkor itt az ideje ebédelni! – jelent meg épp ekkor Viki.
Ebéd után egy kis pihenő következett. Ezalatt Sanyi megmutatta, hogy kell jól felvenni a mentőmellényt, és mesélt arról is, hogy mit kell tennie annak, aki vízimentő szeretne lenni. Mert, persze, Peti ezt is megkérdezte. Mivel azonban ahhoz, hogy valaki vízimentő legyen, be kell töltenie a 18. életévét, úgy döntött, egyelőre a búvárúszásra koncentrál. A pihenő után eljött a fürdőzés és a sport ideje. A gyerekek közül csak Kati, Peti és a két vízóratestvér próbálta ki a tájékozódási búvárúszást Petyával és Dórával. A többiek inkább fürdőztek kicsit.
A nap végén Sanyi kikísérte a csapatot a vonathoz.

– Nagyon jól éreztük magunkat, és nagyon jó, hogy elmondtad, mi mindenre kell figyelni itt a Balatonnál! – búcsúzott Peti.
– Én pedig örülök, hogy jöttetek, és ilyen ügyesek és figyelmesek voltatok! – mosolygott Sanyi.
Az úton hazafelé a gyerekek beszélgettek Petyáékkal.
Petya megkérdezte tőlük:
– Szóval, most, hogy már az uszonyosúszást, a víz alatti hokit és a tájékozódási úszást is próbáltátok, melyik tetszik nektek a legjobban?
– Én még nagyon szeretném kipróbálni a monofines úszást – válaszolta Kati arról ábrándozva, hogy egyszer tényleg igazi sellő lehet.
– Nekem a hoki nagyon tetszik – válaszolta Peti. – Csak az a baj, hogy nagyon rövid ideig bírom a víz alatt.
– Ez csak gyakorlás kérdése – mondta neki Petya. – Ákos biztosan segítene ebben neked.
– Ki az az Ákos? – kérdezte Peti.
– Ákos Magyarország legjobb apnoés búvára – válaszolt Csobogát, Petyát megelőzve.
– Milyen búvára??? – kérdezte Peti és Kati egyszerre.
– Apnoés. Azaz szabadtüdős búvára – válaszolta Csobogát. – Ez szintén egy sportág a sportbúvárkodáson belül. Itt nem a gyorsaság a meghatározó, hanem az, hogy a versenyző egy levegővétellel milyen eredményre képes. Számos versenyt rendeznek ebben a szakágban is, melyek közül néhányat medencében, a többségét viszont tengerben bonyolítják le.
A gyerekek ámuldozva figyelték. Csobogát pedig folytatta:
– A tengerben az a lényeg, hogy milyen mélyre tudnak egy kötélmentén egy levegővel lemerülni. Ennek a világrekordja jelenleg uszonnyal a férfiaknál 111 méter, a nőknél pedig 88 méter. Uszony nélküli versenyszámban pedig férfiaknál 82, nőknél 55 méter a rekord. Medencében statikus és dinamikus versenyszámokat rendeznek. A statikus apnea versenyszámban az a cél, hogy a búvár egy helyben lebegve a lehető leghosszabb időt töltse a víz alatt egy lélegzettel, míg a dinamikus verseny során egy levegővel a lehető leghosszabb távot kell leúszni a víz alatt. A dinamikus változatot lehet uszonnyal és anélkül is rendezni. Ákos tart ilyen edzéseket, sőt, ő tartja a statikus merülés rekordját is Magyarországon.
– Miért? Mennyi ideig bírja Ákos egy levegővel? – érdeklődött Peti.
– Lehetséges, hogy több mint húsz percig? – kérdezte Csobogát.
Peti eltátotta a száját, majd így szólt:
– Szerintem most ebben van valami turpisság! Mert – szerintem – ez nem lehetséges! Hogy lehetne húsz percig a vízben lenni egy levegővel? Á, ez lehetetlen! Szerintem Csobogát most meg akar minket tréfálni – hitetlenkedett.
Kati azonban máshogy látta:
– Csobogát mindig segíteni szokott nekünk. Bármilyen hihetetlen, szerintem igazat mond. Bár tényleg nehéz elhinni, hogy valaki húsz percig ne vegyen levegőt.
– Nos, Csobogát most sem tréfált – szólalt meg Csobogáta. – Ákos valóban bírja több mint 20 percig. Hozzá tartozik, hogy előtte tiszta oxigént lélegez, ami segíti ebben. De így is valóban hihetetlen teljesítmény.
– Hát, akkor ő biztosan jó lehet hokiban – állapította meg Peti.

– Te is jó leszel! – biztatta Petya. – Ne aggódj! Ha szorgalmasan jársz uszonyosúszó edzésre, javulni fog a teljesítményed, majd meglátod! Mindent csak szépen, lépésről lépésre. Jó edződ van, ő segíteni fogja a fejlődésedet! – kacsintott Vikire.
Az út további részében beszélgettek még a szabadtüdős merülé-sekről. Szóba került a Nagy kékség című film is, amely a búvároknál alapműnek számít. Viki megígérte, hogy a nyári táborban majd megnézik együtt az ebéd utáni csendespihenőben, és azt is, hogy Ákost is meghívja egyszer egy edzésre.
A gyerekek fáradtan, de élményekkel telve bújtak este az ágyba.

További mesék

17. A tanév utolsó edzése – Lehetséges?
Elolvasom

1. A nagy sportágválasztó nap
Elolvasom

2. Az első edzés – ne te mosogass!
Elolvasom